Városépítők

2013. október 22.

A marosvásárhelyi Kultúrpalota megépítésének századik évfordulója alkalmából szervezett rendezvényeken többször rácsodálkoztam erre az építészeti remekműre. A díszítőelemek sokaságát szemlélve, fel nem tudom fogni, hogy miként volt lehetséges az 1911-ben elkezdett építkezést alig két év alatt, 1913-ban befejezni. Csak a gomba módra szaporodó, előregyártott elemekből felhúzott nagyáruházak épülnek ilyen iramban. Ezek esetében érthető a sietség: a befektető minél hamarabb szeretné üzembe helyezni a vállalkozást, annak érdekében, hogy kiadásai megtérüljenek.  A Kultúrpalotát építtető polgármesternek azonban nem lehettek kétségei afelől, hogy a munkálatok költségei nem térülnek meg. Előre nézve tervezte és építette a várost, a település kulturális intézményeinek helyet adó épületet álmodott meg.
A monumentális épülettől alig pár méterre található a jelenkori városvezetés által kezdeményezett és végeztetett munkálat, a Dózsa György utat határoló központi aluljáró. Az eredeti elképzelés szerint a több kijáratú létesítmény megépítésének az volt a célja, hogy a gyalogosokat elterelje, és ezáltal a gépkocsiforgalmat gördülékennyé, akadálymentessé tegye. Ebben az esetben sem a nyereségszerzés, a befektetés mindenképpen való megtérítése indította útjára a terv megvalósítását, az egyre növekvő forgalom miatt vált szükségessé megoldást találni. Az aluljáró elkészítéséhez nem két év kellett, mint Bernády polgármestersége alatt a Kultúrpalota építéséhez, hanem körülbelül tízszer annyi idő. Lehetséges, hogy két évtized alatt a város vezetői elfeledték, hogy a hatalmas összegeket felemésztő aluljáró mi célból készült? A gyalogosforgalom továbbra is a felszínen zajlik, és az aluljárót csak azok veszik igénybe, akik az itt található kereskedelmi egységekbe szeretnének betérni. A mélyben található helyiségek bérbeadásával valamicskét vissza szeretne szerezni a befektetett pénzből a helyi közigazgatás – ez rendben is volna. A forgalom szabályozása azonban úgy tűnik, hogy ebben a zónában már nem prioritás. Mintha csak a bérleti díjak bevasalása lenne a cél.
Pedig nem csökkent a gépkocsik száma. Már nemcsak a központban, hanem a lakótelepeken is egyre nehezebb parkolóhelyet találni. Nem csoda, hiszen a városvezetés úgy segít, hogy közben maga generálja a bajt. A közterületekre épített, lemeztetővel fedett parkolók hasznosak, ám bérbe adásuk által csupán a bérlők jogosultak azok használatára. Még ha szabadon is áll rendszerint egyharmada, fele ezeknek a területeknek, a bérleti szerződéssel nem rendelkezők nem használhatják azokat. A köztulajdonban lévő, közterületet képező helyet gyakorlatilag kizárólag a bérlő használhatja. Így válik egyre kisebbé, szűkebbé az a tér, amit közösen használhatunk. A fedett parkolók építésének a közvetlen következménye tehát az, hogy egyre kevesebb a szabad(on használható) parkolóhely. Akárcsak az aluljáró tekintetében, ez esetben is az az érzésem, hogy nem a probléma megoldása, hanem a bérleti díjak, mint jövedelmi források megszerzése az igazi cél.
Bárcsak tévednék!

wordpress stat
Megjelent a Vásárhelyi Hírlapban, 2013.10.18-án.